Főoldal » 2011 » Május » 27 » Ámbrás cetek Szicília partjainál
12:34:33
Ámbrás cetek Szicília partjainál

Olasz kutatók óriás ámbráscetekre bukkantak a szicíliai partok közelében, ami azért keltett nagy feltűnést, sőt örömöt, mert eddig azt hitték, hogy az iparszerű halászat következtében csaknem teljesen eltűntek a Földközi-tengerből ezek az emlősök. Létezésüket fizikusok fedezték fel, amikor Szicília partjaitól húsz kilométerre mikrofonokat engedtek le a tengerbe kétezer méter mélyre, hogy belehallgassanak "a csend világába". Nagy meglepetésükre úgy kétnaponta olyan hangokat hallottak, amelyeket csak az óriás ámbráscetek (Physeter catodon) adnak ki, márpedig róluk egészen mostanáig azt hitték, hogy legfeljebb ha néhány tucat maradt belőlük az egész Földközi-tengerben. A mostani felfedezés alapján a tudósok immár úgy vélik, hogy a megmaradtak száma akár néhány száz is lehet.
A kutatók először csak három-öt tengeri emlős hangjelzéseit hallották mikrofonjaik segítségével, aztán többét is. Mint Gianni Pavan, a paviai egyetem bioakusztikai központjának vezetője elmondta, "a cetek által kiadott hangokból meg tudtuk állapítani, hogy néhány példány egyszerűen csak elúszott (a mikrofonok mellett), mások azonban, amelyek a körzet távolabbi részein voltak, "beszélgettek" egymással. Ezek az állatok egyébként körülbelül ezer méter mélységben mozognak, ott vadásznak kalmárokra".

Megtekintések száma: 1768 | Hozzáadta:: Csui | Címkék (kulcsszavak): egyetem, ámbrás, olasz, kutató, Szicília, Cet | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]